Milliós kárt okozott a kiskunhalasi ügyvédnő, felelnie kell érte

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített csalás és ügyvédi visszaélés bűntette miatt vádat emelt egy kiskunhalasi ügyvédnő és két bűntársa ellen, mert az ügyvéd 2016 májusában színlelt szerződések kötésével segített a bűntársainak abban, hogy megszerezzék egy idős jánoshalmai férfi ingatlanát, amivel több mint 1 millió forint kárt okoztak a becsapott sértettnek.

FONTOS! A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleményében írt kiskunhalasi ügyvéd kamarai tagsága 2016. évben törölve lett, ügyvédként már nem tevékenykedik.

A vádirat szerint egy kiskunhalasi férfi és élettársa elhatározták, hogy csalással megszerzik egy idős férfi jánoshalmai házát úgy, hogy az ingatlan a kiskorú gyermekük nevére kerüljön. A pár az idős sértettel abban állapodott meg, hogy 1.100.000 forintért veszik meg a házat. Valótlanul azt állították, hogy van két ingatlanuk, amiket biztosítékként felajánlanak, illetve a vételár részletekben való megfizetéséhez hitelt és „szocpolt” vesznek fel.

Az idős férfi becsapásában segítségükre volt az egyik ismerősük, egy kiskunhalasi ügyvédnő, akit az adásvételi szerződés megszerkesztésére és ellenjegyzésére kértek fel. Az ügyvéd vádlott a bűntársai érdekeit szem előtt tartva színlelt szerződéseket készített. 2016. május 17-én írt egy olyan adásvételi szerződést, amiben valótlanul azt állította, hogy a szerződés aláírásával együtt a vevő átadott 100.000 forintot az idős sértettnek, továbbá a vételár fennmaradó részét már korábban kifizették neki, így nincs követelése a csalókkal szemben.

Ezen kívül az ügyvédnő készített egy színlelt kölcsönszerződést is, ami a vételár részletekben való megfizetésére irányult. Az idős sértett kérte volna a tulajdonjogának a fenntartását a vételár kifizetéséig, de ezt az ügyvédnő valótlanul azzal utasította vissza, hogy csak „így tud a gyerek nevére kerülni a tulajdon”, illetve „így fogják tudni igényelni a szocpolt”. A megtévesztett sértett a vádlottakban megbízva aláírta a szerződéseket.

2016. május 20-án a ház tulajdonjoga úgy szállt át a vádlottak gyermekére, hogy a vételárból egy forintot sem fizettek meg és az élettársaknak esélyük sem volt arra, hogy a vételárat kiegyenlítsék, ugyanis ingatlanjaik sem voltak. A sértettnek okozott 1.100.000 forint összegű kárból az élettársak később csak 24.000 forintot fizettek meg, a sértett kérte a kár megtérítését.

A szabadlábon lévő vádlottak közül a járási ügyészség az élettársakat minősített csalás bűntettével, míg az ügyvédnőt ügyvédi visszaélés bűntettével vádolja. A vádlottak bűnössége kérdésében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve