Nagy István: az uniós agrártámogatásoknak a gazdáknál van a helye

Nagy István Jánoshalmán a Gazdaországjárás helyi fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a közös uniós agrárpolitikából származó minden egyes eurócentnek és a nemzeti forrásból származó forintnak a gazdáknál van a helye. Hozzátette: ez a legigazságosabb elosztási forma az egész Európa lakossága számára, hiszen a támogatások nagy mértékben befolyásolják az élelmiszerárak alakulását – számolt be róla az MTI.

A magyar kormány számára elfogadhatatlan az Európai Bizottság javaslata, amely a földalapú támogatásokat 15, a vidékfejlesztési forrásokat 25 százalékkal csökkentené – hangsúlyozta a miniszter.

Az uniós támogatások hozzájárulnak az agráriumban a beruházásokhoz, ahhoz, hogy a gazdák kiváló élelmiszert tudjanak termelni. Emellett segíti a vidék megmaradását, azt, hogy fiatalok apáik örökébe lépjenek – közölte Nagy István.

A miniszter kifejtette, a kormány többlépcsős intézkedéssorozatról döntött az aszály kezelése érdekében. Kitágították az öntözési idényt, amely kezdetét áprilisról márciusra hozták előre, végét pedig szeptemberről októberre tolták ki. Az öntözési infrastruktúra fejlesztésére pedig – tíz esztendőn keresztül – évente 17 milliárd forintot hagytak jóvá.

Az agrártárca vezetője elmondta, csütörtökön megjelent a rendkívüli öntözési célú vízhasználatról szóló kormányrendelet is, amely szerint a termelők tartósan vízhiányos időszakban bejelentés alapján, vízjogi engedély nélkül, közvetlenül felszíni vízből 100 hektár nagyságot meg nem haladó területen, legfeljebb egy hónap időtartamig öntözhetnek. A felhasználható víz mennyisége legfeljebb 1200 köbméter hektáronként.

Az ágazat versenyképességét javító lépések között említette a miniszter a közös osztatlan tulajdon kivezetését. Az erről szóló törvénycsomagot az agrártárca benyújtották a kormánynak.

Az agrárkormányzat új hitellehetőséget kíván nyújtani a gazdáknak, amely alkalmas arra, hogy áthidalja a következő EU-támogatások megérkezéséig tartó időszakot – tudatta Nagy István. Hozzátette: a megalapozott üzleti tervvel rendelkező gazdálkodók beruházásainak megvalósítását tízéves lejáratú 0,5 százalékos kamatozású hitellel segítenék.

(MTI)

További friss hírek