Nem unatkozott a majsai férfi: Három kifosztás és egy lopás egyetlen éjszaka alatt

A kép illusztráció

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy kiskunmajsai férfi ellen, aki 2019. december 10-én hajnalban egy kiskunmajsai ház garázsából fűkaszát lopott, majd ugyanebben a házban három alvó sértettet fosztott ki készpénzt, láncfűrészt és egyéb értékeket zsákmányolva.

A vádirat szerint a munkanélküli, rendszeres jövedelemmel nem bíró vádlott 2019. december 10-re virradó éjjel bemászott és kiskunmajsai ház udvarába, ahol a garázst felfeszítve ellopott egy 10.000 forint értékű benzinmotoros fűkaszát. Ezután a vádlott távozott a helyszínről és a zsákmányt egy közeli háznál rejtette el.

Hajnalban azonban a vádlott visszament a házhoz, majd a bejárati ajtót a zsanérról leemelve bement. A házban a korábban meglopott tulajdonoson kívül a lánya és a lány élettársa aludtak. A vádlott – kihasználva, hogy az alvó sértettek nem tudják elhárítani a bűncselekményt – bögrét, férfi parfümöt és 34.000 forint készpénzt lopott.

A ház tulajdonosa azonban felébredt a tolvaj mozgására, de a tetten ért vádlott el tudott szaladni a helyszínről. Menekülés közben még ellopta a ház tulajdonosának benzinmotoros láncfűrészét egy kanna benzinnel együtt és hazafelé menet magához vette az elrejtett fűkaszát is. Az ellopott bögrét és parfümöt viszont útközben elhagyta.

A lopással és a kifosztásokkal okozott kár részben megtérült, a sértettek kérték a meg nem térült kár megtérítését.

A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség 1 rendbeli lopás vétségével és 3 rendbeli kifosztás bűntettével vádolja. Az ügyész felfüggesztett börtön kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, bűnössége kérdésében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

(Bács-Kiskun Megyei Főügyészség)

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve