Nyílt nap lesz a Borostyán Waldorf Iskolában

A Borostyán Waldorf Iskola 2018 szeptemberében indult egy 1. és egy 2. osztállyal. Több kiskunhalasi és környékbeli család álma vált ezzel valóra.

Az iskola Kunfehértón található, járnak ide Kiskunhalasról, Soltvadkertről, Kiskőrösről, Harkakötönyből és Jánoshalmáról is gyermekek.

De mi is az a WALDORF?

A Waldorf módszer szerint: a gyereknek az a fontos, hogy felnőttként szabadon tudjon döntéseket hozni. A Waldorf iskolák legfontosabb nevelési elveinek egyike a gyermek személyiségének minél mélyebb és sokoldalúbb megismerése. Felfedezni a benne rejlő értékeket, talentumokat, ezeket gondozni, megadni minden lehetőséget kibontakoztatásukhoz. Fontos feladat, hogy megismerve a körülötte lévő világot, otthon érezze magát benne a gyermek. Tudjon a képességeiről, tudja, hogy hol és mire használhatja őket. Minden, amit a gyermek az iskolában tanul, kézzelfogható, lelkével átélhető kell, hogy legyen. Például az első osztályosok betűtanulásánál a betűknek történetük van, szeretettel lehet megközelíteni őket.

– Célunk, hogy a gyerekek önmaguk fedezzék fel a világ dolgait. A gyermeki megismerési utat követve először az egészet egyben lássák – mint ahogyan a kisgyermek is óriásfogalmakat alkot -, majd az észlelés és a fogalomalkotás finomodásával fedezzék fel az egyre differenciáltabb kis részleteket. Fontos, hogy ne kész, megmásíthatatlan tényeket tanítsunk nekik, hanem hogy érzéseiket, akaratukat, és gondolkodásukat egyszerre arra ösztönözzük, hogy a világot a maga változatosságában, összefüggéseiben, szeretettel tudják megismerni, befogadni. Így juttatjuk őket élő, a változásokat felvenni képes gondolkodáshoz – nyilatkozta portálunknak Bullás Erika.

A kunfehértói iskola alapítótanára elmondta, a  Waldorf pedagógia tartalmi és módszertani szempontból egyaránt a kisgyermek sajátos fejlődési szakaszait követi a felnőtté válás útján. Igyekszik a lehető legteljesebb mértékben „kiszolgálni”, támogatni a fejlődő emberi lényt saját útjának megtalálásában. – Pedagógiánk fontosnak tartja, hogy a gyermekekben alapvetően meglévő, a környezetük és a világ iránti nyitottságot ápolja, illetve megőrizze. Helyüket jól megálló, a konfliktusokat bíró, alkotó, nagy teljesítményekre képes felnőtteket szeretnénk nevelni. Ehhez azonban fontosnak tartjuk a gyermek fantáziájának, gazdag belső világának megóvását, ill. megteremtését, melynek eszköze elsősorban a művészeti tevékenység – fogalmazott a tanárnő.

Az első 8 évben az osztálytanító kíséri az osztály fejlődését. Ő tartja a „főoktatást”, ő tanítja epochális rendszerben a közismereti tárgyakat. A gyermek megismerése, az egyéni fejlődés biztosítása, az érzelmi biztonság kialakulása miatt fontos, hogy az osztálytanító személye 1-8. osztályig lehetőség szerint ne változzon. A kisiskolás a tanítójában tekintélyt, példát lát, felé feltétlen tisztelettel fordul.

A Waldorf pedagógia hétköznapi megvalósulásával találkozhatnak az érdeklődők 2019. február 12-én 8 órától az iskola Nyílt napján. Ezen alkalommal a 2. osztály főtanítását és németóráját kísérhetik figyelemmel az iskolánkba látogatók. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges: ezt megtehetik a [email protected] címen.

Szeretettel várják a Játszóházunkba 2019. február 9.-én 10-12 óráig a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket. A gyerekeknek Zink Veronika leendő elsős osztálytanító tart foglalkozást, közben a szülők a Waldorf pedagógia egyik speciális tantárgyával, a formarajzzal ismerkedhetnek meg Bullás Erika alapító tanár segítségével.

Az iskoláról részletesebben a +36-70/770-43-50 es telefonszámon, a [email protected] e-mail címen, Borostyán Waldorf Iskola – Waldorf Kiskunhalason Facebook oldalon vagy a www.borostyanwaldorf.hu weblapon tájékozódhatnak az érdeklődők.

További friss hírek