Október havi aprók tánca a könyvtárban

„Itt az ősz, itt az ősz, hűvös már a szellő, Gyertek lányok vígan szüretelni, megérett a szőlő.” – szól az őszi magyar népdal. Október utolsó hétvégéjén nagy érdeklődéssel érkeztek a családok a hagyományos halasi aprók táncára.

Sokan gyülekeztek a magyar népi kultúra és kellemes kikapcsolódás iránt érdeklődők október 26-án, a kiskunhalasi városi könyvtárba.

A környékbeli programok ellenére sok gyermek érkezett. Nem volt elég babpárna. Őszi hangulatot idéztek meg Körtéfa népi játék, diószedés, dióscsiga készítés volt soron.
Aki egy kicsit megijedt a hangos dudától, annak alkalma nyílt megbarátkozni vele a hangszersimogatón.

Közös énekléssel, néptánccal és játékkal telt a szombat délután. A Vladár Károly muzsikája mellett Fehérváry Lilla néptánc tanításával járták a táncot az apróságok. Az őszi ünnepkör volt középpontban a népdaltanulásnál és a játéknál. A gyerekek népviseletek színezésével hangolódtak az évszakra.

A Pásztortűz Egyesület továbbra is szeretettel várja azokat a játszani, táncolni, énekelni, kézműveskedni vágyó gyerekeket és szüleiket, akik szeretnének megismerkedni a népi kultúrával.

A programsorozatot a Csoóri Sándor Alap támogatja. A következő aprók tánca november 30-án, szombaton 15 órától lesz a városi könyvtárban.

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve

Október havi aprók tánca a könyvtárban

„Itt az ősz, itt az ősz, hűvös már a szellő, Gyertek lányok vígan szüretelni, megérett a szőlő.” – szól az őszi magyar népdal. Október utolsó hétvégéjén nagy érdeklődéssel érkeztek a családok a hagyományos halasi aprók tá...