Olimpiai bajnokok énekelnek a TérZene zárókoncertjén

Mindenkinek fel kell gyűrnie az ingujját, hogy szombat délután városunk főterén minikoncert élményt nyújtó Bartók Béla Férfikar Esszenciája műsorát illő tapssal viszonozzuk. Az idén 75 éves kórus a világ számos országát bejárta már, hogy profizmusával elkápráztassa a közönséget. 2006-ban Kínában, majd 2008-ban Ausztriában a Kórusolimpián olimpiai bajnokok lettek.

A kórus 1945-ben alakult Pécsett, a háború miatt megszűnt pécsi kórusok tagjaiból, akik főként a helyi közlekedési vállalat dolgozóiból (villamosvezetők, kalauzok, gépkocsivezetők) tevődtek össze. Számos kulturális kapcsolat révén az első években szerepeltek Eszéken, majd Lahtiba, később Lipcsébe is eljutottak és jó eredményeket értek el országos minősítő hangversenyeken.

Ezután a fiatalos lendület kiváló irányt mutatott a kórusnak, új modern művek bemutatói, külföldi utak, versenyek következtek, többek között az Egyesült Államokban és Kanadában (1998, 2010), Spanyolországban (1999, 2009), Angliában (2003, 2012) Dél-Amerikában (Uruguay, Brazília, Argentína, 2004, 2018), Törökországban (2013) Kínában (2014, 2016, 2019).

A nemzetközi kórusversenyeken megnyert 32 díj mellett legnagyobb sikerüket 2006-ban Kínában és 2008-ban Ausztriában, Grazban aratták a 4. és az 5. Kórusolimpián, ahol olimpiai bajnokok lettek. Ugyancsak 2006-ban megnyerték a IV. Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny Nagydíját. 2007-ben Csokonai díjban részesültek. Gyakran énekelnek oratóriumokat a Pannon Filharmonikus Zenekarral, több CD kiadásuk közül 2011-ben kórus kategóriában nemzetközi hanglemezdíjra (ICMA) is jelöltek.

2017-ben Rigában 15 ezer néző előtt énekeltek bordalokat, amelyből reméljük, mi is kapunk ízelítőt a TérZene sorozat zárásaként július 25-én, szombaton 17 órakor Halas főterén. Városunkba a kórus esszenciája, vagyis a szólamok több énekese érkezik.

A kórus főszervezője az egyedülálló és igen sikeres, Európai-, és Világ Bordalfesztiváloknak. A Bartók Béla Férfikar 2020-ban ünnepli fennállásának 75. évfordulóját.

DÍJAK, ELISMERÉSEK

1997 Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny kategóriagyőzelem
1997 Budapesti Nemzetközi Kórusverseny kategóriagyőzelem
1997 Apeldoorni Nemzetközi Férfikari Verseny II.hely
2002 Nemzetközi Kórusverseny, Fivizzano, Olaszország I.hely ; I.hely
2003 I. Nemzetközi Férfikari Kórusverseny, Cornwall, Anglia I.hely
2004 Pécs Város Pro Communitate díja
2006 IV.Kórusolimpia, Xiamen, Kína kamarakórus kategória I.hely (olimpiai bajnoki cím)
2006 Bartók-emlékdíj
2006 Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny – I.hely; különdíj; a verseny nagydíja
2007 Csokonai-díj
2007 Baranya Megyei Közgyűlés Nívódíja
2008 V.Kórusolimpia, Graz, Ausztria – nagy kórus kategória I. hely (olimpiai bajnoki cím)
2008 Príma Díj
2009 KOTA Díj
2010 Pécs Európa Kulturális Fővárosa-nagykövetei
2012 ICMA Nemzetközi Hanglemez-díjra jelölés Erkel Ferenc férfikari kórusműveinek CD-felvételéért
2013 Isztambuli Kórusverseny férfikari-, és nagydíja
2014 12. Kínai Nemzetközi Kórusverseny férfikari kategória I. hely

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve

Olimpiai bajnokok énekelnek a TérZene zárókoncertjén

Mindenkinek fel kell gyűrnie az ingujját, hogy szombat délután városunk főterén minikoncert élményt nyújtó Bartók Béla Férfikar Esszenciája műsorát illő tapssal viszonozzuk. Az idén 75 éves kórus a világ számos országát bejárta m...