Rövidesen jöhet az új KRESZ?

Negyvenöt éve lépett életbe a KRESZ, amely legutóbb tavaly módosult. A rendőrség szerint már megkezdődött a munka és rövidesen megszülethet az új verzió.

A police.hu-n elérhető összefoglaló szerint az utóbbi évtizedekben a KRESZ összesen 37 kisebb-nagyobb módosításon esett át. Komolyabb változtatás volt például az 1993 márciusában életbe lépett módosítás, onnantól ugyanis lakott területen belül 60-ról 50 km/h-ra, lakott területen kívüli egyéb úton pedig 100-ról 80 km/h-ra csökkentették a személyautók maximális sebességhatárát.

Szintén lényeges volt a 2001 májusában érvénybe lépett változtatás: teljessé váltak a főbb járműkategóriákra vonatkozó, ma is érvényes sebességhatárok. Azóta lehet személygépkocsival, motorkerékpárral és 2500 kilogram megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival lakott területen kívüli főútvonalon 90 km/h-val, autóúton 110 km/h-val, autópályán pedig 130 km/h-val haladni. Ettől az időponttól a biztonsági övet a személygépkocsi hátsó ülésein ülő személyeknek lakott területen belül is használni kell. A hazai közúti közlekedésben mérföldkőnek számít 2002. január 1, a gyermekek biztonsági gyermekülésben történő rögzítésére vonatkozó szabályok ugyanis ekkor léptek hatályba.

Legutóbb a KRESZ 2019. július 27-én módosult, mely során külön tájékoztató táblát kaptak a templomok, valamint azóta a kiemelt sporteseményeket kiszolgáló járművek a buszsávban haladhatnak, amennyiben erre szóló matricával rendelkeznek.

Rövidesen jön az új?

Bár a rendőrség szerint a 45 éves KRESZ a rendszeres módosításokat követően még mindig képes eleget tenni a küldetésének.

Az elmúlt időszakban ugyanakkor egyre gyakrabban jelent meg kritikaként, hogy a jogszabály túl hosszú, nyelvezete helyenként bonyolult és nehezen értelmezhető, továbbá egyes szabályozások – konkrét megfogalmazások hiányában – szubjektív mérlegelésre adnak lehetőséget. Ezért valószínűsíthető, hogy a közeljövőben egy teljesen új KRESZ megalkotására kerül sor, figyelembe véve a jelenkor kihívásait és a közlekedők elvárásait. A munkálatok mindenesetre már folyamatban vannak
– derül ki a rendőrségi összefoglalóból.

Konkrét időpontot azonban az új KRESZ megjelenésére egyelőre nem közöltek.

(napi.hu)

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve