Sokan nem veszik komolyan a kötelező maszkhasználatot, pedig már büntetnek a rendőrök

A kötelező maszkhasználatot ellenőrzik a készenléti rendőrök Kiskunmajsán. Fotó: Dabis Tibor

Szerda 00:00 órától élnek a koronavírus-járvány második hulláma elleni legújabb korlátozó intézkedések (484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet), így a kijárási tilalom, a gyülekezési és csoportosulási tilalom, valamint – többek között – a kötelező maszkviselés a 10 ezer főnél nagyobb lakosságszámú városok esetében közterületeken. Ez utóbbiról mindenhol a polgármesterek határoznak, hogy a település belterületén teljes, vagy csak részleges maszkviselés a kötelező.

Bács-Kiskun megye 5 városában – Kecskeméten, Kiskunhalason, Kiskunmajsán, Kalocsán és Nagykőrösön teljes belterületi maszkviselést írtak elő.

A közterületeken meg is jelentek a rendőrök, akik a maszkhasználatot ellenőrzik. Sokan szegnek szabályt, de nagyon nem éri meg, ugyanis ötezer és ötszázezer forint közötti összegbe is kerülhet a fegyelmezetlenség. Tapasztalataink szerint az első napokban többnyire csak figyelmeztettek a hatóságok. Kiskunmajsán több autóval jelent meg a Készenléti Rendőrség és a renitenseket udvariasan, de határozottan rendre utasították.

Majsai tudósítónk beszámolója szerint a lakosok többsége fegyelmezett, és az utcán is szabályosan viseli a maszkot. Ugyanez Kiskunhalasra már nem mondható el: tapasztalataink szerint a városközpontban sétáló, üldögélő, vagy éppen árút szállító munkásoknak mindössze egyharmada viselte a szabályoknak megfelelően a maszkot. Többen az állukon hordják, de sok olyat is láttunk, akiken egyáltalán nem is volt maszk.

Patkós Zsolt, Kiskunmajsa polgármestere kérdésünkre elmondta, egy település vezetőjének talán a legkellemetlenebb feladata, hogy a lakosságot rendszabályok kényelmetlen rendszerébe kényszerítse. – Nem népszerű ez az intézkedés, de most, ebben a helyzetben és ebben az időben ezt kellett tennem. A környező települések vezetőivel, egészségügyi vezetőkkel, orvosokkal folytatott megbeszéléseim hatására hoztam meg azt a döntést, amely a város egész területére előírja a maszk használatát.

A halasi járványkórház megtelt.

A majsai egészségügyi ellátásban több orvos fertőzött lett, ezért nehéz az ügyelet megszervezése, a betegszám településünkön napról napra emelkedik – tudatta a polgármester, aki arra is figyelmeztet: nem annak az ideje van, hogy miként kerüljük ki a korlátozásokat, hanem annak, hogy milyen módon tudjuk megvédeni magunkat és a közösség tagjait.

Halasinfo / Fotók: Dabis Tibor

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve

Sokan nem veszik komolyan a kötelező maszkhasználatot, pedig már büntetnek a rendőrök

Szerda 00:00 órától élnek a koronavírus-járvány második hulláma elleni legújabb korlátozó intézkedések (484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet), így a kijárási tilalom, a gyülekezési és csoportosulási tilalom, valamint - többek között -...