Szörnyethalt a fának csapódott autó sofőrje – Helyszíni fotók

Lesodródott az úttestről és egy út menti fának ütközött egy személyautó Kisizsák határában.

A balesethez a szabadszállási önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett áramtalanították a járművet, majd megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. A beszorult sofőrt feszítővágó segítségével szabadították ki a roncsból, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Helyszíni információink szerint az autóban egyedül utazó 30 év körüli fiatalember nem használta a biztonsági övet. Az autón nyári gumik voltak.

A nagy sebességgel Izsák irányából Kisizsák felé tartó BMW egy balra ívelő kanyarban megcsúszott, keresztbe fordult, és az út menti árokban egy fának csapódott a jobb oldalával. Az ütközés olyan erejű volt, hogy az autó alváza és a kocsiszekrény is közel egy métert benyomódott. A baleset helyszínével szemben, az út másik oldalán több koszorú is jelzi, hogy ott már történt korábban tragédia.

A helyszínelés idejére az érintett útszakaszt félpályán lezárták. A baleset körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják.

További friss hírek