Szűcs Sándor és a Szilaj Citerazenekar kapta idén a Kiskunhalas Város Közművelődéséért Díjat

Idén Szűcs Sándor és a Szilaj Citerazenekar kapta a Kiskunhalas Város Közművelődéséért Díjat.

A magyar kultúra napját ünnepelték szerdán a Közösségek Házában. A rendezvényen Szécsiné Rédei Éva, a kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum igazgatója mondott beszédet. ezt követően Fülöp Róbert polgármester adta át a közművelődési elismerést Szűcs Sándornak, az 1972-ben alakult Szilaj Citerazenekar vezetőjének.

A zenekar az alapítása óta eltelt közel 48 év alatt sikert sikerre halmozott: számos kiváló-, illetve arany okleveles minősítéssel büszkélkedhetnek. A hazai fellépések mellett külföldön is hívják őket, jártak Erdélyben, Lengyelországban, Németországban és Lettországban is. A zenekar tagjai szívügyüknek tartják a hagyományőrzést. Főként Kiskunhalason és környékén gyűjtött dalok szerepelnek repertoárjukban, emellett számos más tájegység dalcsokrait is örömmel játsszák.

1989 óta ünnepeljük meg január 22-én a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban, ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. A napról való megemlékezés ötletét Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben. Szavai szerint „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”. Végül a nap tényleges megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást és 1989 januárjában ők szervezték meg az első évfordulós rendezvénysorozatot és azóta rendre évente ünneplik meg ezt a napot. (Wikipedia)
További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve

Szűcs Sándor és a Szilaj Citerazenekar kapta idén a Kiskunhalas Város Közművelődéséért Díjat

Idén Szűcs Sándor és a Szilaj Citerazenekar kapta a Kiskunhalas Város Közművelődéséért Díjat. A magyar kultúra napját ünnepelték szerdán a Közösségek Házában. A rendezvényen Szécsiné Rédei Éva, a kiskunhalasi Csipkeház és Csipk...