Tuzson Bence: A kormány elsődleges célja az élet védelme

A kormány elsődleges célja az egészség, az élet védelme, majd ezt követi a gazdasági károk enyhítése – mondta el Kiskunhalason Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára. 

Sajátos helyzetben van ma Magyarország és egész Európa, hiszen a koronavírus egyre inkább és egyre gyorsabban terjed Európában, Olaszországot már gyakorlatilag lezárták. Erre a helyzetre fel kellett készülnie a Magyar Kormánynak, és az ország modernkori történetében először, rendkívül jogrendet, veszélyhelyzetet kellett hirdetni. Együttműködésben természetesen a parlamenti pártokkal és a magyar emberekkel, a kormányzatnak kötelessége olyan intézkedéseket hozni, ami a magyar emberek egészségének megőrzését és a koronavírus terjedésének meggátolását szolgálja.  Ennek megfelelően meg is hozta a kormány az első döntéseit – tudatta az államtitkár.

A sajtótájékoztatón elhangzott, az operatív törzs szerdai javaslatára vezette be a kormány a veszélyhelyzetet, annak érdekében, hogy a hatóságok kellő hatékonysággal tudjanak fellépni a járvány gyors terjedése ellen. Ezért tiltották be a zárt helyen tartandó 100 főnél nagyobb, valamint a kültéren 500 főnél nagyobb rendezvények megtartását, valamint elrendelték a látogatási tilalmat az egyetemeken is.

Az első intézkedések között visszaállította Magyarország az Osztrák és a Szlovén határ mentén az ellenőrzést. A négy legnagyobb veszélyt jelentő országból – Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából, Iránból – beutazási tilalmat rendeltek el. Ebből kivételt jelentetek a magyar állampolgárok, akiknek a határátlépést követően, 14 napos karanténba kell vonulniuk, a saját otthonukból nem távozhatnak el, amelyet a hatóságok ellenőrizni is fognak.

Tuzson Bence beszélt arról is, hogy az operatív törzs értékelései alapján – mivel Magyarország a vírus terjedése szempontjából első fázisban van – az iskolák bezárása még nem indokolt. A második fázis során alakulnak ki a gócpontok, a harmadik fázis az, amikor a fertőzés az egész országot eléri, mint ahogy az Olaszországban megtörtént. Ahogyan a következő fázisokba lép a fertőzés, a protokollnak megfelelően kell intézkedni – fejtette ki az államtitkár.

A kormány elsődleges célja az egészség, az emberi élet védelme,

de természetesen figyelemmel kell lenni arra is, hogy a gazdaság, hogyan fog tudni működni a következő időszakban. Egy ilyen világszintű járványnak hatása lesz nemcsak a magyar, nemcsak az európai, hanem a világ gazdaságára is.  Ennek megfelelően egy akciótervet kell kidolgozni, ami a gazdaság védelmére vonatkozik. Ez a következő heteknek, hónapoknak a feladata lesz – tudatta Tuzson Bence.

Mint fogalmazott, a másik, az országot a vírussal összefüggésben is érintő kérdés a migrációnak a kérdése, hiszen egy újabb olyan helyzet áll elő, amelyből a kiskunhalasi emberek már kivették a részüket 2015-ben, és nem szabad megengedni azt, hogy ez még egyszer előforduljon Magyarországon. Nagyjából százezer ember van már most a balkáni útvonalon. Az elmúlt időszakban olyan nemzetközi események történtek, amelyek előrevetítik, hogy a migrációs nyomás az Európai Unión és Magyarországon is növekedni fog. Törökországban 4 millió ember torlódott fel, ezért a törökök úgy döntöttek, hogy kinyitják a határokat Európa felé. Eddig már több tízezer ember európai uniós belépése vagy belépési kísérlete megtörtént. Ennek megfelelően Európának most már fel kell készülni a határvédelemre. Egy biztos, Magyarország megerősítette a határainak védelmét és segítséget nyújt a szomszédos országoknak is. – Amíg polgári kormánya van Magyarországnak, egyetlen egy illegális belépőnek sem fogjuk megengedni, hogy átlépje a határt – tudatta az államtitkár.

Bányai Gábor, a térség országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón elmondta,  nem kell az itt élőknek attól félni, hogy meg fognak jelenni majd a koronavírussal terhelt betegek, sűrűbben fognak érkezni a mentőautók, megjelennek a védőfelszerelésben lévő orvosok, hiszen a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház eddig is tökéletesen ellátta a feladatát megyei szinten, a fertőző betegek kezelését illetően. A képviselő arra figyelmeztetett, nagyon fontos ebben az időszakban, hogy mindenki tartsa be a központi szabályokat, amelyeket az operatív törzs és a kormány felelős intézkedései során elrendelt, hogy a térségben élők át tudják vészelni az előttünk lévő időszakot, nagyobb károk és veszteségek nélkül.

A legveszélyeztetettebb korcsoport, az idős emberekkel, nagyszülőkkel, krónikus betegekkel való kapcsolattartás módját is meg kell fontolni, az ő életük védelmének érdekében, így a megszokottól sokkal nagyobb óvatosságra int Bányai Gábor.

A képviselő beszélt arról is, az orvosokat, háziorvosokat is védeni kell, hiszen többségük a veszélyeztetett korosztályhoz tartozik, így tényleg csak az forduljon hozzájuk, akinek nagyon muszáj. Felhívta a figyelmet arra is, hogy szüneteltesse mindenki a rendezvények, események, családi rendezvények látogatását, társaságban tartson kellő távolságot, ne érintkezzen senki közvetlen módon az embertársaival, és feltétlenül tartsa be a higiéniára vonatkozó javaslatokat, rendelkezéseket.

A látogatás során Tuzson Bence államtitkár a várost érintő fejlesztésekről egyeztetett Bányai Gábor országgyűlési képviselővel és Fülöp Róbert polgármesterrel. A tárgyalás során megtekintette fürdőfejlesztéssel kapcsolatos terveket, és támogatásáról biztosította a városvezetést a fejlesztésekkel kapcsolatban.

 

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve