Újra beülne a polgármesteri székbe Fülöp Róbert

Kiskunhalas polgármestere újévi köszöntőjében értékelte az elmúlt évet, és beszélt a terveiről is.

Az októberben lejáró ötéves önkormányzati ciklus elejére utalva Fülöp Róbert hangsúlyozta: 2014-től a kormányzati adósságkiváltásnak köszönhetően a város és a térség települései is tiszta lappal indultak – írja beszámolójában a baon.hu.

– Az önkormányzat, tartva magát a kormányzati elvárásokhoz, nem kezelhetetlen hitelekből, hanem központi forrásokból, a pályázati lehetőségek kiaknázásából, a helyben fizetett adókból, költséghatékony gazdálkodás mellett igyekszik elérni, hogy fejlődjön a város – mondta a polgármester.

Az elmúlt három év a források elnyerésének, az előkészítések évei voltak, a 2019-es esztendő az építkezés éve lesz – mutatott rá a város vezetője, aki elmondta, hogy olyan városfejlesztési stratégiát dolgoztak ki, amelynek középpontjában az idegenforgalmi, turisztikai fejlesztések lesznek az elkövetkezendő években. A tervezett beruházások előkészítéséhez első körben közel félmilliárd forint kormányzati támogatást nyert el a város önkormányzata. A Csetényi parkban és a környékén, a szomszédos strandon a gyógyhellyé minősítést követően komoly fejlesztések várhatók. Az elnyert tervezési alapból még az idei esztendőben egy új termálkút épül. Készen áll a fürdő fejlesztésének komplett terve, amelyben szerepel a régóta tervezett sportuszoda is – összegezte a legnagyobb volumenű beruházásokat.

Fülöp Róbert szerint Magyarország gazdasági vonatkozásban a kedvező iránytrend mellett, az okos és pragmatikus kormányzásnak köszönhetően páratlan fellendülési korszakát éli. Ebben Kiskunhalas és térsége is erős szerephez jut, amelyre lehet építkezni.
Kiskunhalas mindennapjainak minőségét a törvényes és szakszerű önkormányzati működés mellett a városban lévő szereplők, cégek, üzemek, a kis- és közepes vállalkozások ereje, sikeressége és hatékonysága határozza meg. Épp ezért a város vezetése a jövőben is kiemelt hangsúlyt kíván helyezni a gazdasági élet szereplőivel való együttműködésre – tette hozzá a polgármester.

Fülöp Róbert szerint komoly kihívások elé néz a város 2019-ben is, azonban ütőképes, felelősségteljes csapattal rendelkezik, arra kérte a halasiakat, hogy bízzanak benne, bízzanak bennük. Mint fogalmazott, reméli, hogy a megkezdett munkát folytathatja jövőre is hasonló önkormányzati felállásban, utalva ezzel arra, hogy a következő önkormányzati ciklusban is indul a polgármesteri tisztségért.

További friss hírek