Újraindul az Otthon melege program – Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat

Fotó: MTI/Balázs Attila

A kiírás keretében a kormány kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá háztartási nagygépek cseréjéhez. Az ismét megnyíló alprogramban hűtő-, fagyasztó- és mosógépekre pályázhatnak a családok.

A program célja, hogy a lakosság olyan energiatakarékos háztartási nagygépeket szerezzen be, amelyek hozzájárulnak a rezsiszámlák csökkentéséhez. Pályázni három kategóriában lehet:

  • az A+ kategóriában háztartásonként 25 ezer forintra,
  • az A++-ban 40 ezer forintra,
  • az A+++ kategóriában pedig 45 ezer forint támogatásra, vagy a kiválasztott gép árának legfeljebb 50 százalékára.

A pályázatokat régiónként kizárólag elektronikusan, ügyfélkapun keresztül lehet beadni a rendelkezési keret kimerüléséig. A kiírással kapcsolatos részleteket ezen az oldalon érhetik el az érdeklődők.

A Dél-Alföld régióban (Csongrád, Bács-Kiskun, Békés megye) 2018. november 7-én nyílik meg a pályázat.

A pályázat benyújtására minden régióban az adott napon 10 és 14 óra között van lehetőség. A rendelkezésre álló 2 milliárd forintot régiónként, lakosságarányosan osztotta el a minisztérium, a pályázatok benyújtására a keret kimerüléséig van lehetőség.

24.hu

További friss hírek